Kedves robin!
Először is szeretném megköszönni, hogy időt szakítottál arra, hogy végigolvass. Azért is nagyon hálás vagyok, hogy ilyen nyíltan beszéltél nekem a problémádról. Nem szokásom senkit lehurrogni azért, mert megosztja velem a problémáit….
Inkább jól esik, ha valaki kiönti nekem a szívét, akár így ismeretlenül is.
Régebben már próbálkoztam orvosokkal, de nem jártunk sikerrel. Végül lemondtam róluk. Ha arról lenne szó, hogy gyógyszerekre van szükségem, nem mennék bele, akár hasznos akár nem, rá lehet szokni könnyen, és én nem akarom, hogy bármi is befolyásoljon, irányítson engem.
Nekem is problémát jelent a 4 falon kívül lenni. Leginkább csak a családom körében érzem biztonságban magam. Ha valami oknál fogva mégis ki kell mennem az utcára, állandóan görcsben áll a gyomrom, nem akarok ránézni az emberekre, és azt sem akarom, hogy ők én rám nézzenek.
Egy ideig elég sokszor jártam el biciklizni, de az utóbbi időben már nem érzek indíttatást erre sem, pedig tudom, hogy jót tesz, és hiányzik is. Egyszerűen csak van itt bennem valami, ami visszahúz,ideláncol.
Őszintén szólva szégyellem is magam, hogy a pitiáner ügyeimmel nyavajgok ezen az oldalon, miközben nálam sokkal súlyosabb problémákkal küszködők is vannak.
Nem szeretek üres tanácsokat osztogatni senkinek, de amit megtanultam az elmúlt pár évben, hogy a család a legfontosabb. Egy időben olyan befolyásoltság alatt voltam, hogy teljesen elfordultam a családomtól. Amikor kiszakadtam ebből a mocsokból, ők ott voltak, és támogattak. Akkor fogtam fel, hogy soha senkinek nem lehet joga ahhoz, hogy egy családba belerondítson.
Így azt tudom neked mondani, akármennyire is kilátástalannak tűnik a helyzeted, támaszkodj a családodra. Vagy egy kislányod, akinek szüksége van rád. Tudom, hogy nehéz….talán nem tudom elképzelni mennyire….. de muszáj a környezetünkre is gondolnunk. Muszáj tekintettel lennünk arra, nekik hogyan eshet mindez…..
Kitartást kívánok neked, és még egyszer köszönöm, hogy időt szakítottál rám.
A legjobbakat kívánom!